Mit kezdjünk veszteségeinkkel?

Az ember élete során sok mindent elveszíthet. A sor végtelen, a kedves olvasó is leírhatja veszteségeinek idősorát, úgy, hogy felbontja öt éves időszakokra a történteket, majd az idősor felső részébe beírhatja sikereit, az alsó részbe pedig a csapásokat, veszteségeket. Már ebből is látszani fog, mennyire különböző intenzitású, témájú veszteségek léteznek, így a feldolgozás, a gyász is mindig egyedi. Ennek ellenére megpróbálok általános tapasztalatokat, összegzéseket adni, amit azután mindenki úgy értelmezhet és használhat, ahogyan az neki a legcélszerűbb. Életünk során sok csapás érhet bennünket, felsorolom a leggyakoribbakat. Elveszíthetjük:

• egészségünket - ennek következményeként megtanulunk új ritmusban, gyógyszerekkel, megváltozott testtel, segédeszközökkel élni...
• kapcsolatainkat - elveszíthetjük testvéri-rokoni kapcsolatainkat, gyerekünket, házastársunkat, barátunkat, szomszédunkat, tanárunkat, osztálytársunkat... Miután megszűnik vagy megszakad a kapcsolat, készségeinket, szerepkörünket, időtöltésünket, szeretetünket át kell csoportosítanunk, másképpen élnünk...
• szerepeinket - a fiatal korból átvándorolunk a felnőttkorba, az aktív foglalkoztatásból a nyugdíjaskorba, majd az idős korba, dolgozó emberből hirtelen munkanélkülivé válunk, a nagy család leredukálódik újra a párkapcsolatra...
• kulturális hovatartozásunkat - manapság elég gyakoriak a vegyes házasságok, országváltások, mely maga után vonhatja a vallás cseréjét, elhagyását. Valaki nem gyakorolja már anyanyelvét, kulturális szokásait, sőt alkalmazkodnia kell az új éghajlathoz, öltözködési, étkezési szokásokhoz is...
• képességeinket - van, hogy az életben szembesülünk azzal, hogy már nem látunk, nem járunk, nem hallunk, nem tudjuk megmászni a hegyet, elénekelni azt a dalt, nem emlékezünk dolgokra, nem tudunk megtanulni új ismereteket...
• anyagi javainkat - egyre többször találkozunk természeti csapásokkal, amelynek következtében elveszítjük házunkat, lopások, betörések, után kedvenc tárgyunk, jármvünk nélkül maradunk...
• háziállatainkat - az állatok körülöttünk élnek és nagy szerepet töltenek be életünkben. Ha elpusztulnak vagy elvesznek, az is veszteségként ér minket, melynek következményei nem múlnak el egyik pillanatról a másikra.
• elvárásainkat - az ember állandóan terveket sző a jövőt illetően, elképzelése van minden fontos dologról. Nem ritka, hogy már fiatalkorban igen sarkalatos terveket szövünk társunkat, munkahelyünket, lakhelyünket, gyerekeinket, javainkat illetően. Azok az emberek akik nem tudnak ezekhez a kérdésekhez rugalmasan hozzáállni, bizony veszteségként élik meg kudarcukat.

A veszteségekre adott reakció a gyászfolyamat. Minden feldolgozás, gyászolás egyedi. A folyamatot meghatározza az egyén vallásossága, kulturális szokása, kora, neme (a férfiak inkább megtartják érzéseiket, míg a nők szeretik megosztani másokkal fájdalmukat). A gyász folyamata függ a családi mintától is, hogyan küzdenek meg a családtagok a veszteségekkel, hisznek-e Istenben, a Mindenható Szellemi Erőben. Függ az egyén érzékenységétől, élettapasztalatától, az veszteséghez fűződő kapcsolat erősségétől és még sok mindentől. Ezért téves az a szakirodalmi meghatározás, hogy 3-6 hónap elég a gyászra. Azt gondolom, hogy egy év után a gyászoló már újra kezdi értékelni életét, de egyéni eltérések mindig lehetségesek, itt inkább az számít, hogy elhatalmasodott-e rajta bármilyen érzés, amit nem tud megváltoztatni és vannak-e szociális kapcsolatai, alkotó pillanatai?

A gyász általános jellemzői:

1. Anticipáció - ha olyan veszteségről van szó, amit előre tudunk, akkor van esély a kapcsolat lerendezésére, megbocsájtásra, szeretet elmélyítésére. Jót tesz az örömök és a problémák felidézése és az őszinte kommunikáció.
2. Sokk - érzelmi bénultság, üresség érzete jellemzi, de átcsaphat kontrollálatlan zokogásba is.
3. Kontrollált időszak - általában kevés érzelmi megnyilvánulással jár, inkább a hivatalos ügyek intézésén van a hangsúly.
4. Tudatosítás - ebben az időszakban felszínre törnek az addig elfojtott és kontrollált érzések. Megjelenik a félelem, céltalanság, önvádlás, harag, szorongás... Itt nagyon fontos különbséget tenni a gyilkosságok és öngyilkosság következtében történő gyászfolyamatok között. Az öngyilkosságot követő fő érzések a bűntudat, szégyen és a titok jelenléte. A gyilkosságot düh és poszttraumás tünetek követik, valamint teljes hit és bizalomvesztés. Mindkét csoport veszélyeztetett és tanácsos szakemberhez fordulni. Ebben az időszakban megváltozhat a gondolkodás, figyelmi zavarok lépnek fel, a gyászolók kerülik a társaságot, testi tünetek is megfigyelhetőek, melyek akár szervi átváltozásig is elfajulhatnak, sőt a szívinfarktusok száma 4-szer gyakoribb a gyász első hetében.
5. Átdolgozás - ez az az időszak, amikor elválik, hogy a gyász jó irányban halad-e vagy sem. Ha az egyén új terveket, célokat állít fel, nem veszíti el örömre való képességét és vannak érzelmi hullámzásai is, akkor gyászról beszélünk. Ha sok a vádlás, nincsenek érzelmi hullámzások, továbbra sem tudja ellátni legfontosabb feladatait, akkor depresszív folyamatról van szó.
6. Feldolgozás - az egyén be tudja építeni életkontinuumába veszteségét, új tapasztalatokkal megerősödve folytatja életét, ami persze nem jelenti azt, hogy soha többé nem fog sírni, ha rágondol az életcsapásra.

Pszichoterápiára feltétlenül szükség van, ha a gyász öngyilkosság, gyilkosság, gyermekhalál vagy korai anyahalál következménye. De sok más esetben is segít a pszichoterápia. Eddigi szakmai munkám során sokszor volt arra példa, hogy olyan emberek kerestek meg, akiknek nem volt bizalmasuk, nem értett meg környezetük. Például az a gyerek akinek a tengerimalaca pusztult el, a szülei pedig nevetségesnek vélték gyászát, majd tanulási problémái lettek, vagy az a gyerek, ahol a családban minden férfi depresszióban szenvedett. Volt olyan felnőtt, aki megszakította kapcsolatát az apjával, majd miután az hirtelen meghalt párkapcsolataiban jelent meg a fel nemdolgozott gyász. Megismerkedtem olyan emberekkel is, ahol a családban volt gyilkosság és öngyilkosság is, de ez éveken át titkolva volt, majd valamilyen teljesen más probléma folytán derült fény szorongásainak, nyugtalanságainak és az elmaradt gyász kapcsolatára.

Korábbi munkáim során sokszor találkoztam olyanokkal, akiket megerőszakoltak, akik elvesztették családjukat, üzletüket, gyereküket, diplomájukat, egyszóval mindent amiért addig éltek, vagy akikért addig éltek. Sokszor évekig hordozták a titkot, mert féltek elmondani, nem volt kinek elmondani, szégyellték magukat, vagy utálták magukat, amiért ők mindent túléltek és mégsem tudnak örülni, újra kezdeni...

Nehéz dolog a gyász, sok türelem, megértés kell hozzá. A pszichológus abban tud segíteni, hogy feloldja az elakadásokat, felfigyel a tünetekre (alvászavar, pszichoszomatikus megbetegedések, szociális izoláció...). Segít a gyászoló világképének átstrukturálásában, az érzelmek kinyilvánításában, segít kialakítani a kapcsolatrendszert. Segít strukturálni az intenzív érzelmeket. Beszélget a halálról (sajnos a mai társadalomban egyre nagyobb tabu a halál, egyre nehezebb szembenézni a veszteségekkel, mindenki biztosra akar menni, frusztráció mentesen élni.) Fontos feladata a pszichológusnak a poszttraumás fejlődés megfogalmazása. Általában az emberek a veszteségek kapcsán a káoszt, a nagy űrt, nincstelenséget, negatív hatásokat látják. A beszélgetések alkalmával új értékrendek alakulnak ki, megfogalmazódnak új tapasztalatok, irányvonalak, a gyász pozitív értékei. A terapeuta egyben modell is. Rámutat arra, hogyan lehet kínos kérdéseket feltenni, nyíltan beszélni. A pszichológus tanít elengedni, emlékezni és segíti az én-erősítést.

Röviden megemlíteném még a transzgenerációs gyászt. Sokszor a családokban nincs megengedve az emlékezés, mert valakinek ez fáj, vagy szégyenli... Az a veszteség, ami nincs elgyászolva továbbszáll az újabb generációkra, ami megnyilvánulhat félelmekben, pszichoszomatikus zavarokban, alkoholizmusban, függőségben, meddőségben. Érdemes foglalkozni a mélyben lévő elgyászolatlan veszteségekkel, hogy ily módon örömtelibbek, jó közérzetűek és egészségesek legyünk.

Befejezésül megemlíteném azokat a mindennapi teendőket, melyeket akár otthon, egyedül is használni tudunk veszteségeink enyhítésére. Nagy szerepe van a gyertyagyújtásnak, a sok beszélgetésnek, napló írásnak, bölcs gondolatok gyűjtésének, ilyen témájú filmek nézésének, könyvek olvasásának. Készíthetünk emlékkönyvet, nézhetünk fényképeket, használhatjuk a művészetet, hogy képileg kifejezzük érzéseinket. Segít az éneklés, a mozgás, a nevetés, a játék, célok keresése, önkéntesség, társadalmi célok megfogalmazása és megvalósítása. Ide kedves olvasó beírhatja azokat a praktikákat, melyek Önt túllendítették a nehéz, krízises időszakokon és segítették enyhíteni a veszteségeket.

Szerettel ajánlom a következő szerzőket nemcsak veszteségek feldolgozására, hanem az élet jobb megértéséhez is: Polcz Alaine, Irvin Yalom, Jane Goodall ...