A nevelés és a szeretet nem ugyanazAz elmúlt hetek-hónapok alatt szülőkkel folytatott beszélgetéseim indították be a késztetést, hogy írjak a gyerekneveléssel kapcsolatban néhány gondolatébresztő véleményt. Azt gondolom, hogy nincs még egy olyan járatos ember a gyerek nevelésével kapcsolatban, mint maga a szülő. Igaz néha ez a szülő meginog, elveszíti ösztönös viselkedését, elhomályosul racionális gondolatmenete, de ha van ideje és ereje megpihenni és kitisztulni, akkor képes jó döntéseket hozni. Arra lettem figyelmes, hogy sok szülő attól van megijedve, hogy nem ad eleget a gyerekének. Úgy érzi, még többször kéne elvinnie valahová, valami jó helyre, vagy pedig még tovább kéne otthon tartani és nem vinni óvodába, esetleg magántanulót csinálni belőle. Lohol a munkahelyéről, nehogy megsínyledje a gyereke, hogy késik, nem ad neki házimunkát, mert szegény fáradt, nem küldi el a sarki kisboltba, nehogy valami történjen vele. Inkább elpakolja utána a tányérját étkezések után, vagy elnézi, hogy már megint nem mosott kezet, nem akasztotta a helyére a kabátját... mert inkább legyen nyugalom a házban és nehogy megsérüljön a gyerek a folyamatos fegyelmezéstől. Úgy gondolja ezzel szereti a legjobban, ezzel tesz a legtöbbet. Minden gyereknek elengedetlen szükséglete, hogy szeretve legyen, például kapjon jó sok dögönyözést, játékos bunyózást, ölelést, puszikat, szavakkal is ki legyen mondva mennyire szeretjük, mennyire fontos nekünk. Nagyon fontos, hogy időnk egy részét minőségesen töltsük el a gyerekekkel, kérdéseket tegyünk fel neki és a válaszokat aktívan hallgassuk is meg. Mindezek után a gyerek érezni és tudni fogja, hogy szeretve van, fontos nekünk. Az ilyen fajta szeretet gondoskodik arról, hogy megtanulja önmagát is szeretni. Ha tiszteljük gondolatait, érzésvilágát, segítünk kialakítani öntiszteletét és ha elfogadjuk a képességeit és még képesek vagyunk ezeket erősíteni, kiemelni, akkor kialakul az önbizalom is. Ez mind a szeretet nyelve. Viszont ha ez a fajta szeretet mindenféle fegyelem nélkül van jelen a nevelés során, mégsem fogunk talpraesett, elégedett gyerekeket nevelni. Sokszor hallani manapság azt a kritikus álláspontot, hogy bezzeg a mai fiatalok milyen könnyelműek, lusták, csak az élvezetekre gondolnak, bizony meg sem mozdulnak, inkább éhen halnak mintsem bármit is dolgozzanak. Nem vállalnak felelősséget, gyereket is egyre ritkábban és kapcsolataikat is a válással együtt értelmezik. Hogy van az, hogyha gyerekeink ennyire szeretve vannak, akkor mégiscsak felelőtlenül és felhőtlenül szeretnének élni? Egyszerű a válasz: Az emberek többsége hedonista, élvezetkereső, szereti a kényelmet és ez a fajta gyerekkor meg is adja ezeket a javakat. Miért is szeretne akkor kimozdulni ebből az állapotból, hiszen azt látja, hogy a felnőttkor sok problémával, munkával, rohanással, felelősséggel jár. A mai gyerek csak meg szeretné hosszabbítani ezt az idilli, jól megalapozott kényelmi állapotot. Erről a pontról akkor tud elmozdulni, ha fegyelmezést és elvárásokat is kap időről időre. Ez abban nyilvánul meg, hogy előrevetítjük a felnőttkort, a hosszú távú célokat és olyat is kérünk a gyerektől, ami neki alkalomadtán kényelmetlen. Igenis visszaküldjük kezet mosni, rendet rakni. Megkérjük, hogy néha jöjjön haza egyedül az iskolából, vagy maradjon bent tovább... Persze a gyerek a kezdetekben mindezt macerának és piszkálódásnak fogja értelmezni, de később büszke lesz magára, hogy mennyire önálló, dolgos és felelősségteljes ember vált belőle. Sokkal jobban meg fogja állni a helyét a munkájában, de a párkapcsolataiban sem fogja keresni az „igazit”, aki feltétel nélkül elégíti ki minden kívánalmát és teszi őt boldoggá. Saját magát lesz képes boldoggá tenni és szeretni, pusztán azért mert ember és él. A felnőttek úgy lesznek boldogabbak, ha nemcsak szeretetet szeretnének kapni, hanem adni is tudnak. Azt szeretném mondani a túlféltő, puhány módon szerető szülőknek, hogy túl szeretni valakit nem lehet, bármennyi szeretetet el tud viselni a gyerek és kapjon is minden mennyiségben, amennyi csak kijön belőlünk, viszont ez a szeretet legyen övezve és áthatva renddel és fegyelemmel, követeléssel és felelősségkéréssel. Egyenlő mértékben legyen jelen mind a fegyelem, úgy a szeretet is. A nevelés és a szeretet nem ugyanaz. |
|