Szorongat a halálfélelem, de van bátorságom...

A maga módján mindenki fél a haláltól. Egyeseknél ez a félelem kézzel fogható, míg másoknál más tünetek alá rejtett. Sokszor bizonyos élethelyzetek, mint súlyos betegségek, közeli hozzátartozó halála vagy pedig fizikai fenyegetettség megélése (lopások, támadások, nemi erőszak, válás, munkanélkülivé válás...) hozza előtérbe a haláltól való szorongást. Ugyanakkor van, hogy ezeknek a történéseknek csak a puszta elképzelése is nyílt halálfélelmet indít be.

A haláltól való félelem sok formában bukkanhat elő. Van, hogy egészen konkrétan beszélünk róla egy-egy szülinapi ünneplés kapcsán, de előjöhet sokkal burkoltabb formában is. Példaként említenék néhány gondolatébresztő helyzetet:

• Vannak emberek akik évekig, évtizedekig alig változtatnak valamit az életükön, a megszokott sémákat ismételgetik a végtelenségig. Attól félnek, hogy ha kilépnek a megszokott működésmódból, akkor bebizonyosodna kicsinyességük, hiányosságuk és végső elmúlásuk. Sokszor találkozom a diagnosztizált betegek körében ezzel a működésmóddal: van, aki még 25 év után is szedi az antidepresszánsokat, mintsem felülbírálná az egykor meghatározott diagnózist. Ha baj van, inkább elmenekül a pszichiátriára, mintsem új alternatív megküzdéseket használna. Talán a megszokottal a legegyszerűbb elkerülni az elmúlás félelmét?
• Vannak emberek, akik túl sok érzelemmel, nem konstruktív viselkedéssel kezelnek bizonyos helyzeteket. Ahelyett, hogy inkább saját vágyaik dédelgetésével foglalkoznának, leragadnak mások problémáinak megoldásában. Pl. amikor a szülő nem tudja túltenni magát gyermeke botlásain vagy a házaspárok bent ragadnak rossz működésmódokban (alkoholizmus, abúzus, zsarolások, megcsalások...). Az emberek sokszor ahelyett, hogy saját útjaikat járnák, saját kapacitásaikat fejlesztenék, inkább összeolvadnak másokkal. Ennek elsődleges oka az „élettől” való félelem, ami abban mutatkozik meg, hogy magunkra maradunk ötleteinkkel, leválunk a nagy egészről. Ez sokszor nehezen viselhető, ezért gyorsan összeolvadunk, ugyanekkor ez az összeolvadás előhozza a haláltól való félelmet is, mert abban a pillanatban megszűnünk létezni mint különálló, kreatív lények. Szóval egyfolytában e két félelem között mozgunk...
• Vannak emberek , akik több diplomát gyűjtenek be, nagyon divatos ruhákban járnak, sok pénzt költenek ingatlanok fejlesztésére, új javak vásárlására. Azt gondolják, hogy így halhatatlanokká válnak és nem kell foglalkozni a halállal.
• Vannak emberek, akiknél miután megjelenik az első ősz hajszál, mélyebb ránc mindenféle korrekciókat végeznek el a fiatalítás reményében, ami szerintük messze repíti őket a halál lehetőségétől.
• Vannak extrém sportolók, veszélyes helyzeteket kereső főleg fiatalok, akik kihívják maguk ellen a halált, így győzve le saját félelmüket.
• A vallásosság gyakorlása is enyhítheti a halálfélelmet, ha egyesülünk Istennel, halhatatlanokká válhatunk a tanítások szerint.
• Vannak emberek, akik csak fél kapacitással és élvezettel élik életüket, hogy a halál kapujában ne veszítsenek sokat.

Az összes említett példában a megoldás kulcsa az egyéni út felvállalása. Ha nem nyomjuk el saját személyiségünket, vágyainkat, fel merjük vállalni saját ötleteinket, konfliktusainkat, akkor sokkal elégedettebbek vagyunk mind magunkkal, mind környezetünkkel egész életünkkel. Kutatások bizonyítják, hogy aki elégedett a saját életével az sokkal kevésbé fél a haláltól is, hiszen neki már nem kell folyton azon aggódnia, hogy lemaradt valamiről, kihagyott valamit az életéből. Sokszor csak nagyon erős traumák hatására vagyunk képesek megfogalmazni életünk főbb állomásait, felállítani a fontossági sorrendet és önzetlenebbül élni a világban. Viszont miért várnánk meg azt, hogy fejbe kólintson bennünket valaki halála, levegyen bennünket lábunkról egy súlyos betegség, vagy éppenséggel elhagyjuk társunkat, országunkat...?

Ha betesszük tarsolyunkba a több ezer éves tanításokat, filozófiai irányzatokat, mások tapasztalásait, saját eddigi tudásunkat, akkor bátrabban szembesülünk az esetleges szorongásokkal, melyek felbukkannak egy-egy krízishelyzetben vagy éppenséggel álmainkban.

Elkezdem a lista összeírását, azután mindenki tegye még hozzá azt a lépést, ami valamikor átemelte szorongásain és megvédte a józan eszét:

• sok sport
• művészetek használata (lehet ez saját élményű, amikor mi saját magunk írunk, festünk, kézműveskedünk, táncolunk, zenélünk vagy mások művészetének élvezete is nagyban görcsoldó)
• az itt és most minél aktívabb megélése, szép és kellemes pillanatok észrevétele és azok folyamatos elraktározása majd alkalomadtán elővétele (a régi fényképek vagy videók időszakos nézegetése is belefér a képbe )
• saját élettapasztalatunk, kedvességünk, vigasztalásunk, bölcsességünk átadása, megjelenítése: aki tanít sokkal védettebbnek érezheti magát
• gyerekek felnevelése, munkásságunkon keresztül másokra való hatás vagy tudományos munka elősegítése
• Zarathusztra és Nietzsche tanításai: Ha eljátszanánk a gondolattal, hogy mától ugyanazt az életet kéne élnünk újra és újra, mit jelentene ez nekünk? Ha valaki eme filozófia ötletétől is megborzong, akkor itt az ideje elgondolkodnia azon, hogy egy élete van és saját felelősségén múlik, hogy életét minél teljesebben élje, csökkentve szorongásait, panaszkodásait.

Gondolkodjon el és szedje össze azokat a tennivalókat, melyekkel egy év múlva már csak mutatóba marad egy-egy panasz, botlás és a mindennapokat inkább a munka, az alkotás, a felelősségvállalás, a segítés tölti ki.

• Epiktetosz tanítása ma is aktuális. Nem maguk a tárgyak, események, emberek, tapasztalások tesznek bennünket idegessé, haragossá, szomorúvá, szégyenlősé, hanem a róluk való gondolkodásunk. Egyszóval életünk minősége egyenesen arányos azzal, ahogyan tapasztalásainak látjuk.
• Ha lelkiismeretünk helyén van, ha az egészségünk megőrzésére törekszünk és folyamatosan tanulunk, akkor biztosan elégedettebben élünk és kevésbé legyint meg bennünket a halál szelének szorongató érzése.

A halál az élet része, a kettő kéz a kézben jár. Hogy ezt bátrabban tudjuk kezelni éljünk úgy, hogy közben szeressük életünket, merjük felvállalni ötleteinket és tiszteletet mutassunk mind saját magunk felé mind mások felé is.