Van helyed a világban!

Szerintem senki sem vitatkozna velem, ha azt állítom, hogy globalizált világban élünk.

Nap mint nap téma ez különböző pénzügyi, politikai, szociológiai területeken. Saját bőrünkön érezzük, amikor megszűnik a sarki kisbolt, külföldre vándorol kedves ismerősünk vagy a gyerekünk éppen külföldi egyetemre pályázik. A gyors változások és folyamatos pörgés mellett nem könnyű megtalálnunk a helyünket. A világ a globalizáció folyamatával kiszélesedett, túl sokat kínál, míg mi akár mennyire is törekszünk ennek az egész nagy mechanizmusnak mégis csak egy szeletével találkozunk életünk során. Rengeteg ingerből kell kiválasztanunk azt a néhányat, mely majd boldogít, fejleszt bennünket.

Ahogyan újabb és újabb generációk nőnek fel, úgy tűnik, mintha egyre nehezebb lenne megtalálni az igazi iskolát, párt, munkahelyet, lakóhelyet... Ahelyett, hogy a jólét és választási lehetőségek sokasága növelné az elégedettségi szintünket, inkább azt látjuk, hogy sok a vergődés, kavarodás, elégedetlenség és elbizonytalanodás. Akkor mégis hogyan találjuk meg a helyünket ?

Véleményem szerint a globalizáció egyik jelentős hozadéka az az irracionális beállítódás, hogy minden körülmények között meg kell találnod az igazit. Akkor lesz minden rendben, ha a gyerekedet beíratod a legjobb óvodába, iskolába, akár órákat is utazva addig. Ha sikerül bekerülni a legjobb egyetemre, felépíteni vagy megvásárolni a legjobb lakást, megtalálni az igazi partnert és így megélni az igaz szerelmet. Addig kell járni állásinterjúkra míg meg nem találod a legideálisabban jutalmazó, kreatív, támogató céget... és még sorolhatnám mi mindenben kell nap mint nap a legjobbat megtalálnunk. Ez a téves beállítódás az, ami legjobban gátolja nyugodtságunkat, elmélyülésünket és belső munkánkat. Mintha már semmi sem lenne elég jó és biztató, attól félünk, hogy lemaradunk valami jobbról és ahelyett, hogy átadnánk magunkat a megkeresett ingerek kölcsönhatásának inkább tovább keresünk. Ha mégis sikerül valahol megállapodnunk és megtaláltuk az elképzeléseinkkel összeillő lehetőségeket, embereket, helyszíneket, jön az ellenőrzés. Ha bárminemű konfliktus, rossz érzés társul választásunkhoz, az egyenes bizonyíték arra, hogy rosszul választottunk. Ezek után elhagyjuk a kiválasztott céltárgyat és a keresés kezdődik előröl. Így találkozunk ma egyre több olyan emberrel, aki már a sokadik kapcsolatán, iskoláján, lakhelyén, munkahelyén, baráti kapcsolatán van túl, mégsem találja a helyét. Mert még mindig nem találta meg az igazit, a legjobbat. A globalizációval a lehetőség tárháza végtelen, így legtöbbször nem is próbálkozunk meg a megküzdéssel, a belső változtatással. Inkább szerencsénket és boldogságunkat külső körülményektől függővé téve új ingerek után kutatunk.

Mégis, hogyan lehetne elkerülni ezt az ide-oda kapkodó életet?

Első körben határozzuk meg életcéljainkat és értékeinket, írjuk körbe, hogyan szeretnénk élni, életünk során mit szeretnénk elérni, hova szeretnénk eljutni fejlődésünkben. Ha ezt sikerült megfogalmaznunk, akkor válogassuk ki hozzá a megfelelő eszközöket, helyszíneket és embereket. Minél tisztábban látjuk saját életcéljainkat, önmagunk erényeit, erősségeit, annál könnyebben tudunk találni olyan ingereket, melyekkel ezt meg is tudjuk valósítani. Így elkerülhetjük életünkben a fölösleges köröket, az újabb csalódásokat, a hibák ismétlődését és lehetőséget kaphatunk a teljesebb élethez. Erőforrásainkat nem a felszínes dolgok keresésre használjuk el, hanem az építésre, a fejlesztésre, az alkotásra. Így megnő elégedettségi szintünk, kipihentebbek és egészségesebbek leszünk.

Mindenkit csak biztatni tudnék, hogy ismerje meg önmagát, határozza meg céljait és legyen kellően rugalmas azok változtatására, átírására is, ha a szükség úgy hozza. Gyakorolja a megküzdést és a már kiválasztott helyzethez és emberhez legyen inkább hűséges. Tökéletes választás nincs, egy igazi forgatókönyv sem létezik, tehát téves azt hinnünk, ha beutaztuk a világot, kipróbáltunk minden lehetséges alternatívát, akkor majd elérjük a gyönyör és boldogság csúcsát. A belső munka, a megfelelő előkészítés és önismeret sokkal többet ér. Éljünk vele és tanuljunk meg konstruktívan küzdeni önmagunk értékeiért és céljaiért. Így igazi elmélyült alkotókká válhatunk és felismerjük helyünket eme nagyvilágban, ahelyett, hogy csak bolyongnánk benne.

A nevelés és a szeretet nem ugyanaz

Az elmúlt hetek-hónapok alatt szülőkkel folytatott beszélgetéseim indították be a késztetést, hogy írjak a gyerekneveléssel kapcsolatban néhány gondolatébresztő véleményt. Azt gondolom, hogy nincs még egy olyan járatos ember a gyerek nevelésével kapcsolatban, mint maga a szülő. Igaz néha ez a szülő meginog, elveszíti ösztönös viselkedését, elhomályosul racionális gondolatmenete, de ha van ideje és ereje megpihenni és kitisztulni, akkor képes jó döntéseket hozni.

Arra lettem figyelmes, hogy sok szülő attól van megijedve, hogy nem ad eleget a gyerekének. Úgy érzi, még többször kéne elvinnie valahová, valami jó helyre, vagy pedig még tovább kéne otthon tartani és nem vinni óvodába, esetleg magántanulót csinálni belőle. Lohol a munkahelyéről, nehogy megsínyledje a gyereke, hogy késik, nem ad neki házimunkát, mert szegény fáradt, nem küldi el a sarki kisboltba, nehogy valami történjen vele. Inkább elpakolja utána a tányérját étkezések után, vagy elnézi, hogy már megint nem mosott kezet, nem akasztotta a helyére a kabátját... mert inkább legyen nyugalom a házban és nehogy megsérüljön a gyerek a folyamatos fegyelmezéstől. Úgy gondolja ezzel szereti a legjobban, ezzel tesz a legtöbbet.

Minden gyereknek elengedetlen szükséglete, hogy szeretve legyen, például kapjon jó sok dögönyözést, játékos bunyózást, ölelést, puszikat, szavakkal is ki legyen mondva mennyire szeretjük, mennyire fontos nekünk. Nagyon fontos, hogy időnk egy részét minőségesen töltsük el a gyerekekkel, kérdéseket tegyünk fel neki és a válaszokat aktívan hallgassuk is meg. Mindezek után a gyerek érezni és tudni fogja, hogy szeretve van, fontos nekünk. Az ilyen fajta szeretet gondoskodik arról, hogy megtanulja önmagát is szeretni. Ha tiszteljük gondolatait, érzésvilágát, segítünk kialakítani öntiszteletét és ha elfogadjuk a képességeit és még képesek vagyunk ezeket erősíteni, kiemelni, akkor kialakul az önbizalom is. Ez mind a szeretet nyelve. Viszont ha ez a fajta szeretet mindenféle fegyelem nélkül van jelen a nevelés során, mégsem fogunk talpraesett, elégedett gyerekeket nevelni.

Sokszor hallani manapság azt a kritikus álláspontot, hogy bezzeg a mai fiatalok milyen könnyelműek, lusták, csak az élvezetekre gondolnak, bizony meg sem mozdulnak, inkább éhen halnak mintsem bármit is dolgozzanak. Nem vállalnak felelősséget, gyereket is egyre ritkábban és kapcsolataikat is a válással együtt értelmezik.

Hogy van az, hogyha gyerekeink ennyire szeretve vannak, akkor mégiscsak felelőtlenül és felhőtlenül szeretnének élni? Egyszerű a válasz: Az emberek többsége hedonista, élvezetkereső, szereti a kényelmet és ez a fajta gyerekkor meg is adja ezeket a javakat. Miért is szeretne akkor kimozdulni ebből az állapotból, hiszen azt látja, hogy a felnőttkor sok problémával, munkával, rohanással, felelősséggel jár. A mai gyerek csak meg szeretné hosszabbítani ezt az idilli, jól megalapozott kényelmi állapotot. Erről a pontról akkor tud elmozdulni, ha fegyelmezést és elvárásokat is kap időről időre. Ez abban nyilvánul meg, hogy előrevetítjük a felnőttkort, a hosszú távú célokat és olyat is kérünk a gyerektől, ami neki alkalomadtán kényelmetlen. Igenis visszaküldjük kezet mosni, rendet rakni. Megkérjük, hogy néha jöjjön haza egyedül az iskolából, vagy maradjon bent tovább... Persze a gyerek a kezdetekben mindezt macerának és piszkálódásnak fogja értelmezni, de később büszke lesz magára, hogy mennyire önálló, dolgos és felelősségteljes ember vált belőle. Sokkal jobban meg fogja állni a helyét a munkájában, de a párkapcsolataiban sem fogja keresni az „igazit”, aki feltétel nélkül elégíti ki minden kívánalmát és teszi őt boldoggá. Saját magát lesz képes boldoggá tenni és szeretni, pusztán azért mert ember és él. A felnőttek úgy lesznek boldogabbak, ha nemcsak szeretetet szeretnének kapni, hanem adni is tudnak.

Azt szeretném mondani a túlféltő, puhány módon szerető szülőknek, hogy túl szeretni valakit nem lehet, bármennyi szeretetet el tud viselni a gyerek és kapjon is minden mennyiségben, amennyi csak kijön belőlünk, viszont ez a szeretet legyen övezve és áthatva renddel és fegyelemmel, követeléssel és felelősségkéréssel. Egyenlő mértékben legyen jelen mind a fegyelem, úgy a szeretet is. A nevelés és a szeretet nem ugyanaz. 

Balázs Nelli
pszichológus elérhetősége:

Telefon: 06 26 351 797
Mobil: 06 30 367 1473
Email: mesebarlang@yahoo.com
Rendelés helye: Pilisborosjenő és Budapest VII. kerület,
Akácfa utca

Köszönöm, hogy meglátogatta honlapomat. Minden észrevételt, kérdést az élet bármely területén szívesen fogadok és igyekszem azt megválaszolni a lehető legjobban és legrövidebb időn belül.